Augusztus utolsó hetében tartottuk Csopakon a családi tábort, amire oly régen készültünk. Remélem, hogy a családok a Balaton gyönyörű kékségére, a Tihanyi Apátság fenséges szépségére, a bobozás önfeledt boldogságára, az Útilapusokkal közös sárkányozásra, játékokra, az esti beszélgetésekre emlékeznek.
Persze azt is remélem, hogy a felnőttek programjai is elindítottak valamit. A pénzügyi tudatosság, a családi költségvetés tervezése, a háztáji gazdálkodás és a családi élet értékei mind a mentor programunk alapjait képezi. Ezek mentén tudunk majd a továbbiakban is együtt dolgozni a családokkal. Számomra a legmeghatározóbb a családokkal való konzultáció volt. Különleges kettősség érzése maradt meg bennem. Fájdalmas, kétségbeejtő és küzdelmekkel teli sorsok az egyik oldalon és számtalan kihasználatlan erőforrás a másikon. Számunkra és a családok számára is látható, hogy merre kell tartanunk.
Felmértük az erőforrásokat, feltártuk a nehézségeket, az út pedig mutatja magát. Ahány család, annyi féle megoldás. Csak úgy megy majd minden, ha a családokban meg lesz a tenni akarás, az erő. Mi pedig hozzá tesszük, amit lehet. A munka elkezdődött.
Felsorolni is nehéz, hogy hányan segítettek ennek a tábornak a létrejöttében. Anyagilag, önkéntesként, aki gardírozta a gyerekeket, vagy programot szervezett, beszélgetéseket tartott, fotózott, de volt aki csak szimplán megjelent sok-sok tálca pogácsával és sütivel. Csupa szív tette össze az egész tábort olyanná, amilyen. Valaminek a kezdetévé. Mert az már most látszik, hogy a 8 családból 3-4 családnak komolyan tudunk segíteni abban, hogy az életminősége jelentősen javuljon. Abban, hogy a gyerekek nem csak hogy nem kerülnek állami gondoskodásba, de valami sokkal előremutatóbb dolog valósulhat meg az ő életükben.
