Tevékenységeink

Fecske Adománybolt

Azért, hogy az állami gondoskodásban nevelkedett felnőttek életét jobban tudjuk segíteni, adományboltot üzemeltetünk Tiszadobon és Tiszadadán, melyet Fecske névre kereszteltünk.

Tovább

Családgondozás, mentorprogram

Azok az emberek akik állami gondozásban nőttek fel, sok tekintetben nagyon nehéz helyzetben vannak. Jellemzően nincs olyan családi háttér, ami a biztonságot jelenthetné. Amikor maguk is családot alapítanak, általában csak magukra számíthatnak. Nehéz megoldaniuk a lakhatásukat és az államtól kapott otthonteremtési támogatás gyakran zsákutcához vezet. A támogatás általában csupán arra elegendő, hogy a munkahelyektől távol eső településeken vegyenek maguknak telket, vagy házat. Így, bár lesz lakásuk, de nem vagy csak komoly áldozatok árán lesz munkahelyük. Például úgy, hogy az apuka messze a családjától vállal munkát, így heteket, akár hónapokat is távol van. Olyan is van, hogy idény munkákat vállalnak, ahol napról-napra megvan a betevő falat, azonban a tél mindig nehéz, akkor szinte egyáltalán nincs ilyen jellegű munka. Sokszor szinte lehetetlenné válik a megélhetésük. Mi általában ezen a ponton találkozunk velük. 

Tovább…

Adósságkezelés

Tapasztalatunk szerint a családoknál óriási probléma a gazdálkodás. Gyakori, hogy olyan adósságcsapdába esnek, amiből egy életen keresztül nem tudnak szabadulni. Úgy gondoljuk, hogy ehhez szakemberekre van szükség, akik megmutathatják a kiutat, megtaníthatják, hogy hogyan kerülhetik el ezeket a helyzeteket. 

Karácsonyi-és tanévkezdési támogatás

Karácsony előtt évek óta megajándékozzuk azokat a családokat, akikkel kapcsolatban vagyunk. A szülőknek élelmiszer csomagot, a gyerekeknek vágyott ajándékot viszünk. Habár mindenki nagyon örül annak, amit kap, mégis a szülők azt fogalmazzák meg: “olyan jó, hogy van, aki minden évben ránk nyitja az ajtót”.  Az igazi odafigyelés, találkozás, értő hallgatás az, ami a legértékesebb ajándék. A másik programunk a tanévkezdési támogatás, hiszen az iskolai évkezdés megterheli a családok pénztárcáját, ahol sokszor 2-3 gyereket kell útnak indítani. Ennek megkönnyítésére hoztuk létre ezt a programot.

Családi tábor

A családi tábor során a szülők a gyermekeikkel közösen nyaralnak a Balatonnál. Legfőbb célunk az, hogy maradandó élményhez juttassuk a gyerekeket és szülőiket, hogy együtt lehessenek egy csodálatos környezetben. Öröm látni, hogy milyen különleges dolog számukra, hogy együtt nyaral a család, amit többen most éltek meg először.

Tovább…