KARÁCSONY 2024

„Személyes karácsonyi krónika

Ültünk a kis családdal a szőnyegen. Bandika boldog volt, mert magkapta a rajzkészletet. A nyári tábor óta festményeket készít…<3

Anyukája karácsonyi ajándéka is elkészült már és mi is kaptunk szép festményeket! A nagylányok a smink készletnek örültek, a kicsit pedig elbűvölte a zenés körhinta. Mennyi mindenen ment keresztül ez a kis család, mennyi nehézség, fájdalom volt az életükben, de talán már a boldogság lesz az az örökös vendég náluk.

Sok-sok segítőkész, jószívű ember, szervezet tett azért, hogy több mint háromszáz gyereknek és szüleiknek boldoggá tegyük a Karácsonyát.

A megtett több mint kétezer kilométer alatt többször átutaztunk csillogó fényekben úszó városokon, ahol hatalmas óriáskerék csalogatta a karácsonyi forgatagban sétálókat. Mintha mi is az óriáskeréken utaztunk volna… egyszer fenn a magasban, a mindennapi élet nehézségein felül emelkedve, egyszer pedig lenn a valóságban, sötétben…

Tiszadob fényei idén különösen fényesen csillogtak. Jó volt látni ahogyan a falu népe összejött a Tubus magtár mellett, a kivilágított sátrak között kürtős kalácsot, isteni krumplis lángos eszegetve, vidáman beszélgetve. A Faluházban indult a nagy körutazásunk, ahol majd negyven családdal találkoztunk. Tibor és a Budapestről érkező Róza gyönyörű énekével elkápráztatta az ünneplőket, Bella a fázós, de jószívű királyról mesélt, míg a Jónás lányok versükkel örvendeztettek meg minket. Barabás Évi mesét hozott, de mókás dalával meg is nevettette a közönséget. Judit a szeretet erejéről mesélt. Az ajándékok kiosztása most gyorsan ment, hiába volt tengernyi csomag, a Budapestről érkező adományozóink a MOORE és a Swietelsky csapata és a Konnekt egyesület tagjai pillanatok alatt kiosztotta azokat. Öröm volt látni Misit, aki a két kislányával messziről érkezett és aranyos plüssöket hoztak ajándékba a sorstársaiknak. Sokan voltunk, mégis olyan érzés volt, mintha egy nagy család gyűlt volna össze.

Jártunk helyeken, ahol gyakori vendég a szomorúság. Családi tragédiák, gyász, betegség, éhség…. Különösen az volt szívszorító, amikor látod a gyerekek szomorú arcát. Hogy örömöt csalhattunk néhányuk arcára, nektek köszönhető! Jó volt látni a gyerekek arcát, amikor felkiáltottak: „Óh, anya, pont ilyet akartam!”  Milyen jó, hogy ilyen okos a Télapó, meg a manói!

Az én fenyőfámon olyan gyertyák égnek aminek a fényeiben látok egy családot, ahol a szeretet szinte tapintható, mert a felnőtt nagyfiú úgy öleli kishúgát, édesanyját, hogy belesajdul a szívem. A másik felvillanó fényben nagyfiúk vannak, testvérek, akik néhány éve elveszítették az édesanyjukat… kicsúszott a lábuk alól a talaj, de ma együtt vannak, együtt dolgoznak, tervezik a családi életüket. Van egy kicsi újszülött is, akit ma már az édesanyja és édesapja szerető karja ölel, pedig félő volt, hogy nem így lesz…

Magammal hoztam egy kicsi fiú riadt, félelemmel teli tekintetét, fájdalmát magammal cipelem…. Van még teendő….

És persze örömre is büszkeségre is van okunk. Azt mondja nekem egy helyes, visszahúzódó fiatalember:

„Aranka néni, ha lesz majd valami családi rendezvény a régieknek, szólna nekem? Olyan szívesen vállalnék hajnyírást egész nap… Tudja, kitanultam ezt a szakmát, sokan szeretnek.. én is adhatnék valamit!”

Tele lesz a fenyőfám emlékekkel, ölelésekkel, könycseppekkel… és szeretettel. Szeretném átadni ezeket az öleléseket azoknak, akiket illet! Nektek, akik lehetővé tettétek, hogy idén is eljuthassunk több mint 115 családhoz!  

Köszönöm: Illésné Áncsán Aranka „