Karácsonyi körút 2025

Minden Karácsonyi látogatásunkról elhozok magammal valamit, ami még hosszú ideig bennem él. Idén Anna örömkönnyei és egy másik kislány kétségbeesett, szomorú tekintete kísér…

Kavarognak bennem az elmúlt napok eseményei. Érzelmi hullámvasút ez… boldog ölelések, gyermeki örömök, fájdalom, reménytelenség és hála, hála….

A Karácsony a Tűzcsiholó Egyesületnél mindig fontos esemény. Ahogyan a családokat összehozza ilyenkor a szeretet, mi is útra kelünk, hogy megölelhessük azokat, akiknek ebből az ölelésből csak ritkán jut. Ha gyerekként nem élheted meg, hogy szeretnek, hogy tartozol valahová, felnőttként talán még jobban tudod értékelni, ha veled örülnek a sikereidnek, vagy másnak is fontos, hogy bajod van. Aki állami gondozásban nőtt fel, igyekszik azon lenni, hogy mindent megadjon a gyermekeinek. Van akinek sikerül, van akinek minden küzdelme ellenére sem.

Az indulás előtti estén kedves meghívásnak tettem eleget, egy bennünket támogató vállalat karácsonyi ünnepségére voltam hivatalos. Az utam az Országház előtt vezetett, így megcsodálhattam az ország karácsonyfáját, a Betlehemet, a gyönyörű budapesti fényeket. Nagyon szeretem a Parlamentet, büszkeséggel tölt el, hogy ilyen csodálatos, tiszteletet parancsoló épület az ország háza. Mikor elsétáltam az épület előtt mégis dühöt és haragot éreztem. És ezek az érzések csak tovább erősödtek bennem másnaptól, amikor elindultunk tíz napos túránkra az ország keleti részébe. Elhalványultak a fények, a csillogás. Értetlenség van bennem, vajon a felelősséget miért nem érzik azok, akiknek érezniük kellene? Miért nem látják azt, amit látniuk kellene? Miért nem teszik azt, amit tenniük kellene?

Emlékezni persze Anna könnyeire szeretnék. Mert ő, ők a jövő. A gimnazista nagylány, aki egy könyvet kért karácsonyra, de megkapja a teljes sorozatot. Örömkönnyei nekem a hála könnyeit csalja a szemembe. Mert vannak ilyen csodálatos emberek, akiknek fontosak ezek a gyerekerk és mindent megtesznek a boldogságukért. Saját gyerekeiknek szánt ajándékaik mellé megveszik a „mi gyermekeinknek” is a vágyaik szerinti ajándékot. Bekerülnek a díszes csomagokba a távirányítós autók, a pókemberes pulcsik, pelenkás babák, gyönyörű mesekönyvek. És jut mellé még személyre szóló levél is… Amikor mindenhonnan ömlik ránk a gyűlölet, az ember elkeseredik, hogy hová tartunk, hová tart a világ… De én hiszem, hogy vannak jó emberek, nem is kevesen! Nekem bizonyságom van erről! Hála és köszönet nekik!

Van egy szívemnek nagyon kedves kislány. Ő az, akit sohasem szerettek. Mikor először láttam, talán két-három éves lehetett. Egy elvadult kis kölyök, koszosan rohangált az elhanyagolt udvaron. Az anyja aki megszülte, majd ott hagyta az apjára azt mondta neki egyszer, hogy nagyon csúnya és soha senki nem fogja szeretni. Már nagylány, tíz éves forma. Most sincs helye sehol. Még a gyerekotthonokban sincs hely, ahová bevinnék. Néz rám a szomorú szemeivel és én csak azt tudom neki ígérni, hogy mindig figyelni fogok rá, soha nem veszítem szem elől. És borzasztóan szorítja a szívemet valami….

A csillogó gyerekszemekre, boldog arcocskákra szeretnék emlékezni…. Az ölelésekre, amelyek erőt adnak nekem és nekik is.

A tiszadobi ünnepségünkre, Róza és Tibor gyönyörű énekére, Bella versére: „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni!” Bizony, hogy kellene az a tűz! Judit kolléganőm megható beszédére, Barabás Évire, aki mindig eljön, hogy velünk ünnepeljen, bármilyen messze lakik is. A Swietwlsky, az RTC és a MOORE drága munkatársaira, akik idén is velünk tartottak! Mollira és Botira, akik az első  és egyben legkeményebb napunkon egy kis furgonnal szállította a nehéz élelmiszer csomagokat…. Fehér Péterre, akinek köszönhetően igen gazdag csomagot állíthattunk össze és hihetetlenül sokat segített a szállításban is. Áronra a Globustól…  Holland barátainkra…. Sorolhatnám a számtalan céget, sok jó embert…. Hála, hála és köszönet!

Köszönöm munkatársaimnak, Juditnak, Tibornak és  Lacinak, hogy bírják velem a tempót, hogy hisznek a munkánkban és velem együtt harcolnak! Köszönöm Peti fiamnak, hogy távollétünkben gondoskodott a kutyuskánkról és a lovakról, na meg arról, hogy két fok helyett 15 legyen  a lakásban mire haza érünk.

Nagyon erősnek érzem magam. Tele vagyok öleléssel….

Illésné Áncsán Aranka