Érzékenyítő Élményfestés
Érzékenyítő Élményfestés Idén útjára bocsátottuk az Érzékenyítő Élményfestés elnevezésű szolgáltatásunkat, aminek keretében olyan szolgáltatást nyújtunk a cégeknek, ami erősíti a dolgozói JÓL-létet, a csapatépítő hatása van és egyben szórakoztató. Valamint, ami nagyon fontos része, hogy magába foglal egy érzékenyítő beszélgetést, amiben szó esik állami gondozottságról A programot Balogh Tibor roma képzőművész instruálta, aki maga is […]
Alkotótábor
Alkotótábor Az idei nyarat egy nagyon intenzív, érzelmekkel, gyönyörű alkotásokkal, izgalmas programokkal teli nemzetközi alkotótáborral zártuk. Talán egyetlen percet sem töltöttünk a tábor alatt úgy, hogy ne történt volna valami fontos, valami meghatározó. Nagyon szerettünk volna egy alkotótábort Tiszadobon, ahová ezer szállal kötődünk, ahol egy kicsit mindannyian ott hagytuk a szívünket, ha pár napot, vagy […]
Tanszerosztás
Tanszerosztás Augusztus elején megvalósult a tanszerosztási körutunk, ami során a összesen 114 gyermeknek tudtuk az iskolakezdést megkönnyíteni. Egy rövid összefoglalót küldök, amit Illésné Áncsán Aranka, alapítónk és az egyesület elnöke írt. Azt hiszem ennél jobban más nem tudja megfogalmazni. „Már napok óta válogattam, rendszereztem, csomagoltam a rengeteg tanszert, amikor kezembe akadt egy levél az egyik […]
A nyári tábor
A nyári tábor A nyári tábor az év egyik fénypontja. Ezen a héten az egyik legnagyobb ajándékok a mosolyok. A gyerekeké, a szülőké, hogy megadhatják a gyerekeiknek azt, amit ők gyerekként nem élhettek meg a szüleikkel: egy közös nyaralást. Lehetőség van elmélyülni, nyugodt beszélgetéseket folytatni és felmérni, hogy hogyan tudjuk a leghatékonyabban támogatni az adott […]
Tiszadob, Rejetanya, Útilapu Hálózat, Tűzcsiholó Egyesület!
Tiszadob, Rejetanya, Útilapu Hálózat, Tűzcsiholó Egyesület! Tiszadob, Rejetanya, Útilapu Hálózat, Tűzcsiholó Egyesület! Legyőzhetetlen kombináció, a jókedv garantált! Jó látni, hogy a szülők a gyerekekkel közös élményeket szereznek. Egy a cél, együtt gyűjtik a fabatkákat, közösen mennek a csokiért, miközben nevetnek, nevetnek! A felnőttek egy kicsit gyerekek lehetnek, ahol gondtalanság van és nem a napi krízis […]
Átlag csütörtök
Átlag csütörtök A minap megkérdezte tőlem valaki, hogy hogyan telik nálunk egy átlag csütörtök? Én is elgondolkodtam. Hogy telik egy átlag nap a “láthatatlan” munkahelyen? Láthatatlan, mert ugye nincs egy konkrét hely, ahová nap, mint nap bejárunk. Szóval, mit is csinálunk egy átlag csütörtökön? – Koordináljuk a Fecske Adománybolt dolgozóit. Az adományboltban, ami Tiszadobon és […]
Karácsonyi krónika
Karácsonyi krónika Nem egy könnyű munka az, amit a volt állami gondozott családok között végzünk. Ezt nap, mint nap megtapasztaljuk, de a karácsonyi körút során, amikor a családok otthonainak küszöbét átlépjük, érzékeljük a hangulatot a nehéz vagy éppen könnyebb légkört, akkor az különösen sűrű benyomásokat ad. Idén 85 családhoz terveztünk eljutni, de végül 99-hez sikerült. […]
Mikulás
Kecskemétre megérkezett rénszarvas szánján a Mikulás! Lássatok csodát, itt minden gyerek jó volt, mindenki kapott ajándékot. A megfáradt Mikulás bácsit forró kakaóval és csokis kaláccsal vártuk, de a finomságokból a gyerekeknek is jutott. Úgy láttuk a rénszarvasok Tiszadob felé száguldottak el az égen. Igen, határozottan az volt az irány! És meg is érkezett! A gyerekek […]
Pénzügyi tudatosság és adósságkezelés programunk!
Az Erste Bankkal együttműködésben elindult az adósságkezelő és pénzügyi tudatosság programunk, ami az egyik leghasznosabb része a munkánknak. A projekt magába foglalja az adósságkezelés témakörét is, ami kiemelten fontos, hiszen ezek a családok gyakran azért nem tudnak előre lépni, mert adósságspirálba kerültek, amitol a volt állami gondozottak élete egy pillanat alatt megroppanhat. Az októberi […]
Egy kisfiú iskolai kálváriája
Egy kisfiú iskolai kálváriája Nem könnyű megtalálni egy gyereknek megtalálni a megfelelő iskolát. De van olyan, mikor ez különösen nehéz. Illésné Áncsán Aranka, a Tűzcsiholó Egyesület elnöke, de leginkább annyi, de annyi volt állami gondozott anyácskájának sorait olvashatjátok! “A héten egy kecskeméti iskola az összes tanárával, vezetőivel, dolgozóival és tanulójával beköltözött a szívembe! November […]